Éppen egy hónappal ezelőtt belekezdtünk a skillo.hu 25 hetes finommotorika fejlesztő tanfolyamába. (korábbi bejegyzésben olvashattatok erről) Részemről nagyon nagy izgalommal tekintettem a ránk váró feladatot elé! Igen, ránk váró, nem csak Buksira, ugyanis ez bizony két emberes meló! Gyermeknek fejleszti a kis kezeit, nekem pedig újabb napirendbe építhető feladatot ad azzal, hogy a soron következő feladatokat előkészítsem és természetesen, hogy minden nap el is végezzük az adott feladatokat. 

Na de milyenek is a feladatok? Változatosak, ötletesek, színesek, nagyon jók! El nem tudtam volna képzelni, hogy ennyi időn keresztül hogy lehet kitalálni újabb és újabb jópofa játékokat, de ezek szerint lehet. Sárosdi Virág ebben verhetetlen... Első héten nagyon vegyes kis feladatok voltak, az ujj festéstől a hajtogatásig, a gépkapocs feltűzéstől a fülpiszkából való formakirakásig. Mindezt egy szép lapbookban rendezve, amit már amikor meglátott a gyerkőc, látszott a szemén a kíváncsiság! "Ez valami új! Mi lehet az?!" tekintete volt. Második héten különböző gyurmázós feladatok következtek, ezeket imádta! Nem hogy napi 15 percet, de volt hogy egy órán keresztül csinálta. Ok, ez a hét egybe esett az őszi szünettel, így nem is volt olyan fáradt, mint amikor suli után ugrunk neki. Harmadik héten a főszereplő egy bohóc és a színes gombok voltak. Az ötleteknek megint sikere volt, meglepően élvezte, itt is sikerült minden nap többet is csinálni az elvártnál. Mondjuk kicsit reklamált, hogy a bohóc "csak olyan uncsi", lehetne inkább Pennywise... :) Negyedik hét megint nagyon vegyes volt, számolós, kő-papír-olló, kéztartás utánzás és még sok minden más. A kő-papír-ollót azt hiszem új dimenziókra emeltük! A feladat szerint kis kártyákat csináltam az ábrákkal, abból kell felváltva húzni, aztán mutatni és aki nyer, az megtartja a kártyát. Olyan viharos versengés és játék alakult ebből a végtelenül egyszerű, de nagyszerű ötletből, hogy megint csak majdnem egy órán át játszottunk! Ötödik hét. Ez egyfajta pihenős-hét. A napi feladatok, ahogy mi hívjuk, most egyszerű hétköznapi konyhai tevékenységek. Elkeverni a mézet a teában, megkenni a zsemlét vajjal, felvágni egy gyümölcsöt és hasonlók. Eszemet nem tudom, mikor ittam utoljára ennyi mézes teát... ;)

A feladatok, játékok tehát nagyon változatosak, igaz, egy pici előkészületet igényelnek. De higgyétek el, egyáltalán nem megterhelő! Általában előre megnézek két heti anyagot és kijegyzetelem, hogy mi kell hozzá. Így van időm beszerezni, ha esetleg nincs otthon. Pl kellett vennem spatulát, vagy a jövő hétre készülve még egy csomag dobókockát. De ennyi! Apróságokról beszélünk, a kellékek 90%-a minden gyerekes lakásban megtalálható. Na meg persze kell nyomtatási lehetőség. A heti kellékek előkészítése (nyomtatás, kivágás, hasonlók), kb fél óra alatt meg van. Ennyi az, amit nekem pluszban kell rászánnom a kihívásra. Igazán nem sok. A tanfolyam weboldalán minden héthez van egy 15-20 perces videó, ahogy Virág részletesen bemutatja a heti feladatokat és azt is elmondja, hogy mire kell figyelni. 

Na de a lényeg! Tapasztalunk-e bármi változást? Természetesen nem lett a gyermek 5 hét alatt egy Botticelli. :) De! Igen is valami elindult... nem, még nem látható minőségi javulás, nem kezdett vonalakat egészen pontosan megtartva színezni és hasonló csodák. Viszont elkezdett színezni! Magától, önként! (Esküszöm nem ígértem semmi plusz jutalmat érte...) Sőt, a suliba is ha megyek érte, nem hátul a szőnyegen hasal és játszik vagy vonatozik, hanem ül a padban is színez. Ezen kívül elkezdett egy társasjátékot készíteni! Egy szép nagy lapra egyszerűen elkezdett maga megrajzolni egy pályát, mindenféle akadályokkal, díszítésekkel. 
A suliban rengeteget kell írni és színezni. A matek munkafüzetben a számok még mindig elég kis furák persze, de valahogy kevésbé görcsös az egész. Szeptemberben az első leckéknél még nekem kellett figyelmeztetni, hogy ne véssen a ceruzával, vagy ne úgy használja, hogy alig látszik. Ez a fajta bizonytalanság eltűnt! Magától megtalálja a megfelelő erőt, amivel a ceruzát kell használni, se túl erősen, se túl gyengén. És ami a legcsodásabb, hogy nem nyüszög 10 perc után, hogy pihenő kell, hogy elfáradt, stb... egyszerűen van kedve és kitartása már végig csinálni egy írás gyakorlást, egy leckét vagy egy egyszerű színezőt. Lehetséges, hogy 5 hét alatt tényleg erősödött ennyit a kis keze, az ujjai, hogy elindult egy ilyen változás? Hogy máris komfortosabban használja a ceruzát? Nem tudom, de boldog vagyok, mert élvezi, szereti és bizony jó úton haladunk. Ez nem egy gyorsvonat, szép lassan fogunk végig menni ezen az úton, de jó lesz, ebben biztos vagyok! Addig is én pedig fürkészve nézem, hogy mi megy jobban neki, mi kevésbe, hol akad meg teljesen és mi az ami nem okoz nehézséget. 

És még egy különleges kis adalék... a tanfolyam elején el kellett küldeni Virágnak egy önarcképet, amit Buksi alkotott, és néhány vonalvezetési feladatot. A héten megérkezett ezzel kapcsolatban a rajzelemzés! Elképesztően érdekes! Egyetlen gyerekrajzból egy, a fiamra tökéletesen passzoló leírást kaptam... :) Bizony az apró részletekből a szakember látja, hogy Ő egy pozitív személyiség, nehezen befolyásolható, élénk temperamentummal. Korosztályához képest kisebb elmaradással, főként a testkép kialakulásában. Megfelelő önbizalommal rendelkezik. Biztos családi háttere van, édesanyával szoros kapcsolat. Mindezt egyetlen gyerekrajzból... Egyrészt nagyon jó, először találkoztam a rajzelemzéssel, rengeteg igazság van benne. Másrészt már megint elültetett bennem egy gondolat ez a dolog, hogy esetleg valamikor megtanulhatnám ezt... :) Na, beáll a sor végére a tervekben.

Összességében nagyon elégedettek vagyunk, egy hónap után is látszik, hogy valami elindult, még ha nem is minőségben, de a gyerek ceruzahasználathoz való hozzáállásában és kitartásában. Arról nem beszélve, hogy minden rohanás, fáradtság, kütyük és minden mellett beiktatni a napi programba, hogy minden este füri előtt leülünk a "napi-játékra" az nagyon jó! Akkor nem hiányzik a kütyü, anya agya nem a munkán jár, csak játszunk. Sokszor nevetgélve, versengve, vagy kreatívan ügyködve. Sokszor úgy belefeledkezve, hogy a javasolt 10-20 percből egy óra lesz. 
Ha bárki iskola előtt áll és úgy érzi finommotorikában van még hova fejlődni, én szívből ajánlom ezt a programot! Szórakoztató, változatos és őszintén bízom benne, hogy nagyon hasznos lesz. Egy hónap múlva újra beszámolok, hol tartunk.

Sose gondoltam, hogy Hamupipőkét fogok idézni... és de. Valamikor pár évvel ezelőtt a tévében láttam a megfilmesített verziót, Buksival néztük. Elhangzott ez a mondat, mint bölcs útravaló az életre, hogy csak egy dolog fontos, mindig "Légy bátor és kedves"! Valahogy akkor is megtetszett ez és megragadt a fejemben. Sokáig nem jutott eszembe, vagy nem gondolkoztam róla, de valami nem túl mélyen elásott memória rétegben lapult. A napokban pedig rájöttem, hogy nem csak megragadt, de egyenesen belém égett, tudatalatt egyfajta iránytű lett.  

Az elmúlt hetekben volt néhány helyzet az én személyes hétköznapjaimban is és a kisfiammal kapcsolatban is, amikor bátornak és kedvesnek kellett lennem, hogy a helyzet békésen és konstruktívan megoldódjon. És miután több ilyen történt egymás után, valahogy beugrott ez a filmes élmény és tudatosodott, hogy bizony Hamupipőke nagyon bölcs dolgot mondott... 

Érezted már magad megbántva? Ismerős az érzés, amikor elönti az agyadat a vér, mert a gyereked bántják meg? Ugye volt már ilyen... Azt gondolom előbb utóbb minden auti gyereket nevelő szülő átéli azt a végtelenül dühítő és tehetetlen pillanatot, amikor az utcán, a boltban, a postán, bárhol, beszólnak neki az emberek. Nem kérdeznek, nem gondolkoznak, nem akarnak megismerni, nem akarnak semmi mögé látni. Egyszerűen csak megzavarja az adott pillanatot az életükben, hogy a gyerek éppen dührohamot kap, hogy görcsösen ragaszkodik egy tevékenységhez, amitől furán viselkedik, stb... Mit csinál ekkor az emberek nagy többsége? Beszól. Ilyenkor jön a "két nagy pofon kéne annak a gyereknek", "na, én megnevelném az tuti" és a személyes kedvencem... "nincsen neked apád?" kérdés. Igen, volt szerencsém már többször megkapni ezt vadidegentől. Hogy erről mit gondolok és mit gondoltam abban a pillanatban, az megérne egy külön blogot. De a lényeg. Mit teszünk ezekben a helyzetekben? Legfőképp a gyerekre koncentrálunk és próbáljuk feloldani a helyzetet, de minimum megvédeni önmagától. Ha ez sikerül, és netán marad szemerkényi energiánk és figyelmünk adott pillanatban, akkor valamit odamorgunk az illetékes bölcs járó-kelőnek. Igen, morgunk, könnyeinket nyelve odabökünk egy fél mondatot, vagy az adrenalintól elszállva rákiabálunk. Hányszor olvasom a szülőcsoportokban, hogy "na, én biztos elküldtem volna az ....-ba!!" Igen, ez az ösztönös reakciónk. De jó ez? A gyereknek jó? Nem, csak azt látja, érzékeli, hogy anya feszült. Nekünk jó? Nem, csak még feljebb viszi a pumpát és az egyébként is iszonyú megterhelő helyzetből még nehezebb kijönni. Nekem is volt, hogy egy-egy ilyen odavetett mondat még hónapok után is eszembe jutott és rosszul esik. És igen, ezzel együtt eszembe jut az én reakcióm is, ami ugyanúgy nem tetszik, hiszen semmi értelme nem volt. A bölcs járó-kelő számára jó? Biztosan nem. Annyit lát, hogy nem csak a gyerek, de még az anyuka is kettyós. Ha a válaszunkban odaordítjuk, hogy azért ilyen mert autista, akkor azonnal összeköti, hogy az autista valami fogyatékos. Iszonyatosan nehéz és talán csak nagyon sokadszorra sikerül, de bátornak és kedvesnek kell lennünk ezekben a helyzetekben. Bátornak, hogy adott pillanatba csak a legszükségesebb információt adjuk át ("a gyerek autista, dührohama van") vagy bátornak, hogy csöndben maradjunk és elengedjük a hallottakat. És kedvesnek, hogy mindezt ne úgy böfögjük oda (vagy ordítsuk), ahogy kaptuk. Hanem szépen, érthetően, csendesen. Tudjátok mi a legmeglepőbb? Erre az emberek odafigyelnek. Ha az ember kutyának kutyául válaszol, arra nem... de egy feszült helyzetben, egy higgadt, kedves mondatra odafigyelnek. És ez az a pillanat, amikor tehetünk valamit a gyerekeinkért azzal, hogy talán egy percre egy vadidegen elgondolkozik azon, hogy mit tud ő az autizmusról. Vajon mi lehet ez? És ez az érzékenyítés alapja. Ez az egyetlen értelmes kommunikáció adott helyzetben, amivel a gyerekeinknek segíteni tudunk. 

Egy másik, egészen cuki példa a múlt hétről. A kisfiamért mentem a suliba, másik anyukával ülünk a padon, várjuk a fiúkat. Másik kisfiú kijön és vele együtt a tanítónéni is. Némi kis fejmosás és tájékoztató anyukának, hogy bizony kétszer is meglökött egy másik gyereket és ezt nem szabad. Kiderült a beszélgetés közben, hogy az én kisfiamat lökte meg, mert idegesítette őt. Igen, az enyém meg ha fáradt vagy csak simán nem bír magával, elszabadul a pokol és bizony tényleg idegesítő tud lenni. Hogy ezt így kezelte egy 7 éves? Előfordul, nincs vele baj. A kisfiú, mikor tisztázódott a helyzet rám nézett, bocsánatot kért (kérés, kérdés nélkül!) és megölelt. Leültettem magam mellé és elmondtam neki, halkan, lassan, hogy teljesen megértem őt, tudom milyen zavaró tud lenni, ha belemásznak az arcába. De ilyenkor próbálja meg inkább legközelebb azt, hogy megmondja, hogy "ez engem zavar, hagyd abba!". És persze biztosítottam róla, hogy nincs baj és nem haragszom rá. Nagy mosolyt kaptam és még egy ölelést. Bizony ebben az apró helyzetben is bátornak és kedvesnek kell lenni! Bátornak, hogy elmondjuk neki, hogy nem haragszunk, hogy meglökte a fiam. Bátornak, hogy tanácsot adjak neki az anyukája előtt. És kedvesnek, hogy mindezt úgy tudjam mondani, hogy ne zárkózzon be, ne érezze leszidásnak, hanem engedje magához amit mondok. Talán sikerült megoldani egy helyzetet, amit magától nem sikerült volna... majd kiderül... :)

De nyugodtan kitekinthetünk a felnőtt világba, ott ugyanúgy szükség van erre a szuperképességre. Az elmúlt hetekben egy ismerősöm elkezdett viccet csinálni valamiből, amibe ez szerintem egyáltalán nem illett oda. Egy darabig nem szóltam, de aztán úgy éreztem, nem tiszteli a munkám, kimondottan bántónak éreztem. Nagy levegőt vettem és jeleztem, hogy ezt nem találtam viccesnek, legyen szíves ne csinálja. Bátornak és kedvesnek kellett lennem. Bátornak, hogy ne mószeroljam be más előtt, amiből kellemetlensége lenne, bátornak, hogy megmondjam neki. Kedvesnek, hogy mindezt ne hisztérikusan adjam elő. Egy csendes nap után érkezett egy bocsánatkérés és ennyi. Továbbléptünk, nincs tüske, nincs rossz érzés, le van zárva. 

Sok helyzetben tudunk vagy bátrak lenni, vagy kedvesek. Bátrak, hogy megmondjuk a magunkét, na de hogy? Vállalhatatlanul... Kedvesek is szoktunk lenni, de mit mondunk? Tényleg a tutit? Vagy amit a másik fél hallani szeretne, netán egy kegyes hazugságot? Nagyon nehéz bátornak és kedvesnek lenni egyszerre. Hamupipőke nem is tudja mekkora bölcsességet és kihívás adott ezzel a rövid mondattal. És tudjátok mihez kell még bátorság? Hogy mindezt - valahogy lefordítva a különleges kis gyerekeink nyelvére - átadjuk és megtanítsuk nekik.
 

Az adventi naptárat mindenki imádja... De amennyire szeretik a gyerekek (és felnőttek is), annál nagyobb fejtörés, hogy hogyan lehetne változatosság, izgalmassá tenni, hogy a gyerkőc tényleg várja még a 20. napon is a meglepetést. Ez különösen nagy kihívás egy nem édesszájú gyereknél. Buksi 2 éves volt, amikor kapott adventi naptárat, egy szép nagy Mikulás forma textilből (készen kapható), rajta 24 kis zseb. Akkor még apró nasikat tettem bele, 1-1 mandarint, 1-1 szaloncukrot, stb... Természetesen, mindig csak az adott napiba raktam valamit, mert különben kiszedte volna az összeset. Aztán következő években belevegyítettem néha 1-1 matricát, apró játékot, szuperhősös kulcstartót, hasonlókat. Mindig nagyon szerette és örült neki, de semmi nem tartott tovább 24 óránál. Jött a következő kis apróság és az előző napi már a múlté volt. 
Tavaly kipróbáltam valami újat. A kis zsebek némelyike élményeket rejtett! Kis kártyákat csináltam feliratokkal, miszerint este arcfestés lesz, vagy mozi, vagy palacsinta sütés, stb... Olyan elképesztő sikere volt, hogy magam is meglepődtem!

Idén megkérdeztem Buksit, milyen naptárat szeretne. Közölte, hogy semmi más nem lehet, csak élmény-naptár! Nem érdekli az édesség, a kütyü-mütyü, még a Lego-adventi naptár sem! Úgyhogy ennek örömére új naptár készül! 
Először is, a lestrapált Mikulás naptártól elköszöntünk, teljesen szétfoszlott itt-ott. Úgyhogy új forma lesz, úgy döntöttem magam készítem, nagyon egyszerű lesz. Egy szalagra fogok kis borítékokat felakasztani, amiben az élmény kártyák lesznek. De hogyan is készül...

1, Egyszerűen excelben kis feliratokat készítek, szépen színes betűvel, hátérrel. 

2, A lapot nyomtatás után még egy kicsit kicsicsázom, mert épp a napokban vettem egy pár karácsonyi pecsétet. A pecsétek megszáradása után laminálom és felvágom. Mehet a borítékba!

3, Kis színes boríték papírboltban kapható. Ezekben laknak a kártyák. Kapnak még 1-1 karácsonyi matricát és egy szalagra fogom felcsipeszelni, apró, számozott kis facsipeszekkel. És kész is! 

Nyugodtan csalhatunk, nem kell előre beletenni minden borítékba a kártyát. Én kb egy órával előbb kelek reggel, mint a gyerkőc és akkor fogom berakni, annak függvényében, hogy kb mi vállalható aznap. Hétvégére időzítek nagyobb vállalásokat (mozi, állatkert, kirándulás), lazább hétköznapokra palacsinta sütést, arcfestést és hasonlókat. Amikor már reggel látható, hogy teljes katasztrófa lesz a nap, akkor marad a pizzát rendelünk vagy gyertyafényes estét csinálunk kártya... :) Ami fontos, csak olyat vállaljunk, amit meg is tudunk tartani. Ami a borítékba kerül, azt a gyerkőc minden körülmények között beválthatja! Szóval jól fontoljuk meg, mennyire leszünk jófejek... Nyilván, ahány gyerek, annyi félét lehet készíteni.

Még bőven van idő, 1-2 óra alatt díszítéssel is elkészül. Matricát és borítékot pár száz forintért írószer boltban vettem. A számozott csipesz készletet a Flying Tigerben, szintén nem nagy összegért (700 ft/készlet).
Néhány fotó a készítésről... Jó munkát! 

Többen kérték, hogy az SNI-s fogászattal kapcsolatban a későbbi tapasztalatokat is szívesen olvasnák. Így hát a tegnap reggeli élmények...

Igen élmény, még ha a kis szuperhősöm éppen akkor nem is így érezte minden pillanatban. Ugyanis megint csak jót tudok mondani! Mondjuk még a reggeli időpontnál is számolni kell a 30-45 perc csúszással, de ez legyen a legnagyobb gond. A gyermek azért már tudta a múltkori tapasztalatból, hogy itt nem élete legjobb élményében részesül, úgyhogy némi izgalommal telt a várakozás. De szerencsére ez csak abban nyilvánult meg, hogy nem bírt egy percet sem nyugton ülni, hanem vagy forgott a váró közepén, vagy padtól padig ugrált, vagy körbe szaladgált és rettenetesen idétlen volt. Ne felejtsük el, egy auti vizsgáló központról van szó, tehát az ott dolgozó, jövő-menő emberkéknek szeme nem rebbent. Rajtunk kívül egy kisfiú várakozott még egy apukával. A fogmanó elkergetéséről szóló cuki történet közben is csak annyit kérdezett a sokat látott apuka, hogy "izgul?". Szóval semmi gond, itt belefér... Végre mi következtünk. Gyermek teljes lendülettel ugrott be a székbe! Aztán jól kinevette a doktornénit, aki legalább 8-szor körbeforgatta a lámpát, mire be tudta állítani. Aztán együtt nevettek... :) Átnézte újra a fogait, előtte minden kézbe vett eszközt (pl: kis tükör), megmutatott neki, megfoghatta. Minden fogacskánál elismételte, hogy "nem nyúlok hozzá, csak nézem..."

Utána megbeszéltük, hogy a múltkor felnyitott fog szépen kitisztult, viszont annak nyitva is kell maradnia, tehát a tisztítása anya otthoni feladata. Illetve 2 pici felületi bibi van, amit kéne fúrni, tömni. Hoztunk mesét? Hoztunk. 
Pendriveról pikk-pakk a doktornéni feje fölötti monitorra varázsolták a kedvenc mesét, kellőképp hangosan, hogy a gyerkőc tuti hallja. Pár percig doktornéni együtt nézte Buksival a Ben10-t. Megbeszélték, hogy a lila, nagy, kétfejű űrlénynek óriási fogai vannak, és micsoda kihívás lenne azt kifúrni és betömni... :) Aztán megvizsgálták együtt azt a kis pisztolyt, amin az egyik gomb megnyomással esőt lehet csinálni (kis vízsugárral lövöldözhetett a gyerek az öblítős tálba), a másik gomb megnyomással pedig szelet... mindjárt meg is száríthatta vele az öblítő szélét, ahol kifröcskölte a vizet. Majd jött a neheze... fúrás. Doktornéni folyamatosan beszélve, bátorítva, meséről beszélve fúrta a gyerkőc fogát, aki 5 másodperc után feltette a kezét, hogy fáj. Megbeszélték, hogy még 5 másodperc és az egyik fúrás kész is. Így is lett, másik fognál ugyanez. Ott azért már görbült a száj, de hála az égnek, éppen el is készült. Jöhet a varázsgyurma! Egy japán tömőanyagot használnak, amihez nem kell UV lámpa vagy más eszköz, villámgyorsan szilárdul, szép fehér és a doktornő szerint 3-szor tartósabb, mint minden más tömőanyag. Az asszisztens hölgy előkészítette, doktornő villámgyorsan és ügyesen betömte a két kis fogat, kitekintve néha, hogy hol tartanak a történetben az űrlények a feje felett. Ja, közben a gyermek kapott egy apró kis darabka varázsgyurmát a kezébe, nyomkodnia kellett az ujjával és szólni, ha olyan kemény lett mint a kő, hogy a doktornéni is tudja, mikor van kész! Az együttműködés tökéletesen sikerült, jöhet az öblítés. Azt hiszem az egyetlen amit nem gyerekre terveztek a rendelőben az öblítő tál, ami ugyanis egy kétségbeesett, koordinálatlan kisgyereknek picike és nem esik "szájra". Ennek eredményeképp, az első adag "öblíts nagyot és köpd ki" vizet a nadrágom kapta telibe, mivel az öblítő túloldaláról drukkoltam végig a művelet. Na jó, ezen persze még frissen tömött foggal is jól lehet nevetni. Már csak egy kis radírozás, hogy szép sima legyen a fog és kész is! 
Aztán persze egy jutalom apróság választás a kosárból és már mehet is a szuperhős a dolgára! 

Mindez meddig tartott? Mindenestül kb 15 percig, nem tovább! Pörgősen, gyorsan, rutinosan... És a gyerkőc nem kibőgött szemekkel, hanem vigyorogva - még mindig szorongatva a megkeményedett varázsgyurma darabot - jött ki a rendelőből. A nyitott fog miatt 3 hónap múlva kontroll, addig nincs teendő.
Heim Pál Gyermekkórház, Madarász utcai SNI-s fogászat. Bármilyen probléma, fájdalom, kérdés esetén menjetek bátran! Szuperjók! 

Lovas terápia után, a másik nagyon izgalmas kiegészítő fejlesztés a kutyaterápia volt az életünkben. Emlékszem, amikor először felvetették még az oviban, hogy kijönne terápiás kutyus az ovis csoporthoz, a szülők legnagyobb bánatomra nem szavazták meg. Utána hallottam egy két véleményt kifelé menet… „simogasson kutyát a parkban a gyerek, ingyen!” „az enyém fél a kutyáktól, biztos nem fogok azért fizetni, hogy pluszban ijesztgessék!”
Inkább megtartom magamnak az ott, akkor megfogalmazott véleményemet… aztán rájöttem, hogy tényleg ennyi info (azaz semmi) van a kutyás terápiáról?! Őszintén, egy SNI-s közegben engem ez meglepett, de hát nem vagyunk egyformák. Ezért is tartom fontosnak, hogy leírom amit mi tapasztaltunk, tapasztalunk. Hátha csak info hiányról van szó, és segít valakinek megtalálni egy új módszert, ami csodás hatással van a gyerekekre!

Kutyaterápia

• Mi a kutyaterápia? Egy játékos, kiscsoportos foglalkozás, ahol a főszereplő a kutyus! Igen, ez bizony sokkal több, mint hogy a gyerekek egy cuki kutyust simogatnak! Közös és egyéni feladatok vannak, olyan is, ahol nem is kell a kutyushoz érni, és olyan is, ahol hozzá kell bújni… Változatos, játékos, a gyerekek egyéni igényei és hozzáállása szerint.
• Kinek javasolt? Miután egy kutya jelenléte már önmagában is sokszor feszültségoldó hatású, ezért szerintem mindenkinek… :) De ami a mi szempontunkból fontos, különösen jó hatással van figyelemzavaros, autista, adhd-s vagy sok más, fogyatékkal élő gyerkőcre.
• Terápia hatásai: Segít a kapcsolatok kialakításában, ezáltal a társas helyzetek kezelésében. Segít a szociális készségek kialakításában, hiszen egy profi terápiás kutyussal különböző szociális helyzetek lemodellezhetőek, ami a gyerekek számára „éles” helyzetben értelmezhetetlen. Fejleszti a kötődést egy élőlény iránt. Segíti a kommunikáció indítását és fejlesztését, itt maga a kutyus a motívátor. Segít az érzelmek, félelmek felismerésében, jótékony hatása van a szorongó gyerekekre.
• Kivezeti a terápiát? Rendkívül fontos, hogy nem egy nyugis aranyos kutyáról van csupán szó! A terápiát erre kiképzett profi kutya és terapeuta gazdája végzi! Sokkal több ez, mint egy jól nevelt, kutyasulit kijárt eb. Gondoljuk csak el, amikor egy foglalkozáson mondjuk látássérült gyerekek vannak, és ismerkednek a kutyával… ebben a helyzetben lehet hogy 2-3 kis kéz tapogat a kutyus szájában, fülében… és igen, mozdulatlanul és türelemmel fogja ezt viselni, ez a munkája. (az egy külön történet, hogy a kutyusoknak egy ilyen foglalkozás után komoly pihenésre van szüksége, hiszen ez egy megterhelő munka számukra.)
• Árak… Mint mindenben, itt is elég nagy a szórás. A különböző fejlesztőházakban, egyéni fejlesztő központokban általában 3-5e ft egy alkalom. De egyre több helyen van lehetőség, hogy az oviban kijön a terapeuta és a kutyus foglalkozásra, ha van megfelelő érdeklődés. Ebben az esetben általában 1-2e ft egy alkalom fejenként. Egy foglalkozás jellemzően 45-50 perc. Illetve, el lehet csípni támogatott fejlesztéseket is, ami díjtalan, de ehhez mázli kell.

És akkor a személyes tapasztalatok… Először akkor kerültünk kapcsolatba a kutyaterápiával, amikor a kisfiam egy inkluzív táborban volt és bemutató órát tartottak egyik délután. Amikor megtudtam, hogy ez a program része, először jeleztem, hogy én elhoznám a foglalkozás kezdete előtt a gyermeket, ugyanis retteg a kutyáktól, nem szeretném, ha ez rossz élmény lenne élete első táborában. Mondták, hogy azért lehet meg kéne próbálni, jó lesz… ha mégsem megy, megoldják, hogy másik helységben tud vele játszani addig valaki. OK, legyen. Épp a foglalkozás végére értem oda, amikor is a kisfiam puszikat dobálva, integetve köszönt el a kb derekáig érő kutyustól! Nem volt kérdés, a foglalkozás igen jól sikerült! Ugyanitt – a Csodavár Fejlesztőházban – egy csodás lehetőséget kaptunk nem sokkal később, szeptembertől. Ugyanis heti rendszerességgel kutyaterápiás foglalkozás indult, max 6 fő, külön auti csoport. Terv szerint 10-12 alkalom, ahogy összeáll a következő csoport. És ami külön öröm volt, hogy a támogatók révén ingyenesen tudtunk részt venni a foglalkozásokon. Végül, a kevés jelentkező miatt, több mint 4 hónapig tudtunk járni! Mit is mondjak… Luna kutya valószínűleg egy életre beírta magát a szívünkbe! Csodálatos kutyus és csodás terapeuta gazdija türelemmel, sok játékkal nagyszerű órákat tartottak. A kisfiam 2-3 alkalom után, már hétfőn azt kérdezgette, hogy mikor lesz már csütörtök, hogy mehessen Lunához… Megszűnt a kutyáktól való félelem! Korábban konkrétan a járda túloldalára húzódott ha csak elment mellettünk egy kutyus, vagy pl nem mert beszállni a liftbe, ha kutya volt bent. Megtanulta, hogyan kell okosan, szépen közelíteni egy kutyához és megismerkedni vele. Úgy gondolom tökéletes kiegészítője volt az oviban kapott intenzív fejlesztésnek. Támogatta és kiegészített azt, hogy hogyan kezelje és ismerje meg az érzelmeket, hogy ha ideges vagy dühös azt hogyan lehet kezelni, hogy türelmes legyen. Megmutatta, hogy hogyan kell szépen, gondoskodóan bánni egymással. Látványosan szerette a foglalkozásokat és szemlátomást jó hatással volt rá hétről hétre.
De miket is csináltak? Volt, hogy vezetni kellett pórázon a kutyust, vagy utasítani, hogy leüljön, lefeküdjön. Amikor már bátrabb volt, a kezéből adott neki jutalom falatot. De volt hogy festékbe mártva csináltak tappancs lenyomatot, hogy át kellett bújni a kutyus pocakja alatt, hogy utánozni kellett a kutya mozgását és még millió aranyos, játékos feladat. Amikor eljutott oda, hogy a visszahozott labdát Ő vette ki a kutyus szájából, illetve óvatosan ráfeküdt a kutyus oldalára és úgy hallgatta a szívverését… alig hittem a fülemnek.
Aztán ennek az időszaknak vége lett, mondanom se kell, majdnem sírásba fulladt, mikor kiderült, hogy most már más gyerekeknek kell átadni a lehetőséget. Lunától úgy búcsúzott el, hogy egy hasonmást készített neki vasalósgyöngyből! :)
Aztán eseménydús időszak jött, fejlesztések, iskola előkészület, nyár, lábtörés, suli kezdés…
De! Hála az égnek a kutyás foglalkozás visszatért az életünkbe, ugyanis a suliban, ahol most elsős, plusz foglalkozásként lehet kérni. Nem volt kérdés, beírattam! Hetente egyszer, 7.órában jön Móka vagy ha ő épp suliban van, akkor Barka… :) Árában kifizethető, és a szerelem folytatódik. Itt van, hogy picit többen vannak mint 6 gyerek, de a kisfiam így is imádja!
Hiszem, hogy a kutyaterápia nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb az élete. És igen, a két éve még kutyától rettegő gyerek most hetente nyúz, hogy mikor lesz már kutyánk otthon???!! Majd ha 48 óránk 72-ből áll… ;)

Csütörtök korán reggel. 2 napot kell átvészelni, utána gyermeknek suli szünet, nekem szabi, irány a telek idén utoljára és pihenés! Kis meló, ez az, fél lábon is kibírom… gondoltam, csütörtök reggel.

Na, akkor fogjunk neki. Este nem volt erőm, így reggel gyorsan végig hegyezem a gyerek tolltartójának összes ceruzáját. Aztán tízórai készítés, szokásos 3 cella a dobozban, 3 féle. Ruhák kikészítve, neki is és nekem is. Van még idő, gyorsan bedobok egy adagot a mosógépbe és a mosogatógépbe, legalább délutánra kész, mire hazaérünk. Megyek kelteni a gyereket, suli… jaj ne… ez az utolsó igazi szünet előtt… na jó… kicsi otthoni reggeli, öltözés, fogmosás, múltkor kifúrt fog külön tisztítása, ez anya feladata. Közben addig vacakolunk, lejárt a mosás, akkor már kiteregetem és berakok még egyet, akkor az lesz a délutáni. Szuper, időben kész, indulás. Suli előtt puszi, gyerek cukin egyedül bevonul!
Irány az iroda. Két nap, vagy egy csomó lezáratlan ügy, egy csomó szerződés, amit el kell olvasni, nem baj, pont készen lesz minden és nyugiban mehetek egy hét szabira. Persze beesik egy SOS adatszolgáltatás, beesik egy soron kívüli ügy folytatása, amiről utoljára júliusban hallottunk, de most a határidő 2 munkanap, meg megérkezik az évközi audit előkészítése is, muszáj feldolgozni. Közben az addigi szerződések mellé még 2. Ok, nagy levegő, sok kávé és haladjunk sorban. Ebéd gyanánt futás ki új fekete polót venni a gyereknek, mert amit két napja vettem, az sajnos nem jó, ezt csak otthon vettük észre. A nap úgy elszalad, hogy észre sem veszem, futás gyerekért a suliba. Minden rendben, hurrá. Jó fáradt, de hazafelé meg kell állni megvenni az előző nap kinézett nagy tököt az út menti zöldségesnél, hiszen másnapra a suliban vinni kell a tököt megfaragva, elvégre szépségverseny lesz! Útközben megdumáltuk, hogy vacsira elég lesz ami a mélyhűtőből megsüthető, így megússzuk a vásárlást. Megállunk, megvesszük a tököt. Otthon szokásos átöltözés, uzsi, 15 perc pihi. Másnap a suliban már csak halloween buli van. (hurrá, legalább ceruzát nem kell hegyezni és ráérünk egy órával később menni) Nana már előző nap áthozta a vámpír jelmezhez a palástot. Gyerekre rápróbálom az új fekete polót, ez jó, de túl hosszú az alja. Ok, semmi baj, anya levágja és felvarrja. 40 perc, 2 pohár rose és máris felvarrtam girbe-gurba kis pelenka öltésekkel a poló levágott alját. Jelmez meg van, minden vasalva, kikészítve. Jöhet a tök! Gyerekkel mintakeresés a neten, kiválaszt egy rémisztően bonyolultat… elkezdjük együtt kibelezni, amitől felváltva kezdünk undorodni, gyermek gyorsan feladja, csak rángatja a kezét ahogy maszatos lett, amitől hol kisebb rostszálak, hol tökmagok repkednek szanaszét az étkezőben. Tollal átrajzoljuk együtt az óriási dísztökre a mintát, eztán magam is meglepődtem, milyen gyorsan egész helyes lett. Ezt már rám bízta, hála az égnek. Tök vigyorog, jelmez kész.
Ok, gondolkodjunk, mi kell még… előkészítem a gyerek jövő heti finommotorika tanfolyamos csomagját, hiszen azt szombaton visszük a telekre. Egy kis nyomtatás, laminálás, szortírozás és kész. Ha valami hiányzik, másnap tudom még pótolni. A szünet utáni héten hétfő reggel a fogászaton kezdünk, ahova pendriveon kell mesét vinni… szentég! hogy kerül át a mese a tabletről a pendrivera?! Ok, fáradok, ha átgondolom, sima ügy, átkerült. Ugyanaznap hétfőn határidős az iskolai tudásbajnokság első fordulója, tehát ehhez is kikészítem a 4 oldalas leírást, muszáj vinnünk, hogy időben meglegyen, majd a telken megcsináljuk. Közben 7 óra, füri, 8 óra fekvés… Lelkesen olvasunk egy nagyobb fejezetet a Világ történelme nagykönyvből, hiszen szünet utáni szerdán vissza kell vinni a könyvtárba és még csak a 17.század közepénél járunk. Gyerek alszik. Anya gondolkozik. Aludni még nem tudok, túl sok minden van a fejemben. Átpörgetem a facebookot, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy az aktív szülőcsoportjaimban az aznap feltett friss kérdésekre (amire tudok) válaszoljak, és ahol tudok érdemben tegyek valami javaslatot. Hipp-hopp éjfél… aludni kell.
Péntek reggel, hurrá, gyereknek ma csak móka az iskola, nekem egy utolsó nap szabi előtt, sima ügy. Szokásos reggeli körök, majd vámpír jelmezzel, műfoggal és tökkel felszerelkezve irány a suli. Ja, előtte rendesen egyen, mert most nem lesz idő tízóraizni! Beöltözés, gyönyörködés, a teljes suli jelmezes őrületben, a nagyfiúk segítenek levinni a tornaterembe a kicsik faragott tökjeit. Na, gyönyörködésből elég, futás az irodába. Úgy elkapott a halloween hangulat, hogy az irodaház parkolójában vettem észre, hogy még a piros strasszos ördögszarvak a fejemen vannak, amiben reggel elindultam a gyerek kedvéért. Ördögszarv levesz, smink igazít, kávé… álmodozásra nincs idő, ki kell nyomni egy csomó dolgot és ez nem lesz egy veszett hosszú nap. Gyermek délben végez a suliban, Nana megy érte. Bejönnek hozzá ebédelni, tök jó, boldog és fáradt, a buli nap jól sikerült! Ők indulnak haza, én vissza dolgozni. 5 perc múlva telefon, Nana autóját a parkolóban – természetesen cserbenhagyással – igen erősen megtörte egy vadbarom. Hurrá. Nagy levegő, menjetek haza, semmi baj, majd megoldjuk. 20 perc múlva telefon, hazaértek, de az utolsó sarkon valami lett a kocsival, kormány nem forog, üzemképtelen. Hurrá, tehát így Nana nem tudja terv szerint délután 3-ra vinni a gyermeket lego foglalkozásra. Ok, utolsó feladat lezár, összepakolás, indulás, újratervezés. Elfutok a gyerekért, aztán elviszem lego-robotra. Amíg Ő alkot, addig én még kicsit dolgozom. (imádom a távelérést) Utána vissza Nanához, ugyanis különleges nap, anyának este programja van, Nick Vujicic előadásra megyek.
Még előtte hazafutok, kiteregetem a reggel berakott második mosást. Van még fél órám, előkészítem a rendőrségi feljelentést, amit a kocsi összetörése miatt fogok benyújtani. Összekapom magam és irány az Aréna. Egészen furcsa, szürreális, de igazából jó este, de erről majd máskor. Valamiféle megrázó áhitattal megyek haza, a gondolataim messze nem a pakolásnál tartanak… pedig reggel mennénk egy hétre a telekre. Annyira a hatása alatt vagyok, hogy éjjel 1-ig nem tudok aludni. Szokásos, facebook, szülőcsoportok, válaszok, chatek, egy-két új jótékonyság licit, teljesen rákaptam. Pakolni éjjel nincs kedvem, majd reggel korán. Azért azt a két tréninget a gyereknek, amit vinni akarok, átrakom a radiátorra tuti megszáradjon. Reggel 5-kor kelek, kávé, zuhany, pörögjünk fel. Bepakolok egy hétre a gyereknek, egy táska. Magamnak, még egy táska. Egy-két konyhai cucc és kaja, harmadik táska. Aztán jöhet anya laptop táskája, amibe betömöm az összes technika össze töltőjét, a finommotorika tanfolyam következő anyagát, hozzá gyurmát, a tudásbajnokság leírását. Futás le a piacra, veszek a tengerimalacnak kaját, és leviszek egy kör cuccot. Aztán beetetem a malacot, leviszem a cuccok másik felét és indulás. Jesszus! A telek kulcs! Lifttől vissza… Még beugrom a hugomhoz, adok egy kulcsot, Ő a lelkes malac-felelős. Aztán indulás felszedni Nanát és a gyereket, irány pihenni. Átérve, kicsit mintha füstszag lenne, Nana ideges… épp az imént gyulladt ki és égett szénné, mint egy fáklya a vasaló a varrós műhely kellős közepén. Azt hiszem, kezdünk fáradni. Semmi baj, mindenki jól van, megoldjuk. Induljunk, délre a Tiszánál, útközben vásárunk és aztán pihi!!!

Hát, sűrű 48 óra volt… a feljelentést nem volt időm elküldeni és melóból is maradt egy kevés. Nem baj, pikk pakk leérünk, majd a telken nyugiban. Majd nem így lett.... Eltekintve attól, hogy belefutottunk a szombati 12 autót érintő tömegkarambolba (pontosabban az utána kialakuló 13 km-es dugóba) és 6 óra alatt értünk le a Tiszához. A telefonomon az időjárás jelentés átugrott New York-ra… és ez nem vicc. Na, igyunk valamit, Isten hozott – végre – minket.

Van, aki meg szokta kérdezni, hogy ezt így hogy??? Hát, sorban… Nem aggódom olyanon, ami 2 hét múlva aktuális, azt majd megoldom akkor. A feladatokat sorban, egyik kész, jöhet a másik. A szülőcsoportokban való elkalandozást igyekszem este/hajnalban csinálni, mert az néha elég időigényes, akkor érek rá. Alvásra 6 óra elég, aztán csak úgyis jár az agyam. Ja, és listát írok! Mindenről! Igen, én vagyok az, aki gyerekként is a táborok előtt az utolsó zokniról is leltár írtam és aszerint pakoltam. Aki az El Camino előtt listát írtam és aszerint pakoltam. Most listát írok a melóról, a gyerek intéznivalóiról, a vásárolnivalókról, a plussz teendőkről, pontosan vezetem az online naptáramat és ha kell listát írok a listákról is… J Ráment a hétvége, hogy behozzam a maradék melót, elküldjem a feljelentést, bekérjem a fakivágótól az árajánlatot… de már minden jó. Pihenünk. De azért elkezdtem a listám, hogy a hét második felében miket kell intézni a gyermeknek… sínadrág és orkános kesztyű a korcsolyázáshoz, vastagabb bakancs, mert itt a hideg, fodrász és Jetikölyök a moziban. Még ránézek az aktuális jótékonysági licitjeimre, nehogy megint lecsússzak valamiről.

A finommotorika mumus... nincs ezen mit szépíteni! 
Ma reggel - október 23.-a kapcsán - a gyerekeknek ünneplő ruhát kellett vinni a suliba. Igen, a gond ott kezdődött, hogy ne abba menjenek, csak vigyék és majd ott átveszik... Este próbáltunk a kisfiammal. Konkrétan az ingen lévő kis gombokat se ki-, se be nem tudja gombolni. Aztán persze jött a további sajátosság, hogy gyűlöli az anyagát, meg nem tudja elviselni, hogy galléros bármi legyen rajta... oké, klasszikus ing sztornó, vissza a jól bevált lenvászon, pici állógalléros inghez. De visszakanyarodva az elejére, ez bizony azért is jó, mert előre begombolva beviszi és bele tud bújni, mint egy pólóba. Nem kell gombolni. Ugyanis az nem megy. Mint ahogy nem megy a cipőfűzés, a zokni felvétel, ahogy mindig vizes marad a keze törölközésnél... és ezek azok a dolgok amikre nem is gondolunk. Pedig mind, mind a finommotorikus képességek elmaradását jelzik. És ugye ne felejtsük el, hogy kis hősünk 7 éves elmúlt, elsős a suliban. Ahol bizony írni, színezni és rajzolni kell. Ez nála úgy néz ki, hogy a színezés valamilyen színnel való átsatírozás, az írás esetében néha hasonlítanak a megfelelő formára a betű/szám alakzatok, a rajzolás... arra nincsenek szavak... de azért én imádom. Egészen sajátos stílusban rajzol, nincsenek vonalak aztán kitöltött, kiszínezett részek, csak satírozások vannak. A virág szára is egy hosszúkás satírozott folt, a zombi lába és teste is egy satírozott folt... egészen érdekes. Csak az a baj, hogy amellett, hogy én imádattal gyönyörközöm az ákombákomjaiban, ez azért mostanra már komoly gondot okoz. Egyrészt az elfogadható írás készsége nem tudom mikor lesz meg. Nem csak kinézetre, de például erősségre is. Hogy szemléltessem, 6 hét alatt a suliban gyakorlatilag nullára fogyasztott egy színes ceruza készletet, már meg vettem a következőt. (és nem, nem a borzasztóan sok, hanem a borzasztóan erős használattól fogyott el)

Felmerülhet a kérdés, miért most jut ez eszembe? Nem, nem most szembesültem vele, hogy ezzel azért van gond... De az az igazság, hogy az elmúlt ovis években annyi mindent kellett fejleszteni, hogy tökéletesen egyforma hangsúlyt tenni mindenre képtelenség. Elképesztő sokat fejlődött a kommunikációja, az önellátása, a feladattartása, az önbizalma, az együttműködő-készsége, az indulat kezelése és még sok más... a finommotorika annyira nem. A kisfiam kb 4-5 éves koráig semmit nem alkotott. Max néha picit gyurmázott, vagy festékkel pacsmagolt valamit. De hogy rajzolt vagy színezett volna, az teljesen kizárt. Aztán az utolsó két ovis évben, szinkronban a tömény fejlesztésekkel, azért kezdtek készülni már rajzok, festmények, amik jó eséllyel felismerhetőek voltak! Nagy boldogság volt egy időben a vasalós gyöngy őrület! Na, ott aztán kellenek az ügyes ujjacskák, Ő pedig csak rakosgatta türelemmel. Aztán jöttek a sulihoz kapcsolódó felmérések és a szükséges minimum szintet megütötte. Huh... 
De aztán jönnek a hétköznapok, amikor bizony ennél a minimum szintnél sokkal komfortosabb lenne, egy kicsit előrébb tartani. Nem feltétlen a szépírás miatt, bár az sem elhanyagolható. De amiatt, hogy egy sulisnál már igen kellemetlen lehet, ha gondot okoz a tornazokni cseréje, ha nem tud átvenni egy inget mert azon gombok vannak, ha az ebédes dobozt kb 50-szer kell becsatolni, hogy úgy maradjon... ez mind idő, lemarad, lassú lesz miatta, de esetenként elönti a harci ideg is, tök jogosan. A tépőzáras cipőkért pedig külön hálám!

Na de, majd most! Most aztán elkapjuk a mumust és legyőzzük! Ugyanis szisztematikus finommotorika fejlesztésbe kezdtünk a tegnapi nappal! Évek óta nagy kedvenc Sárosdi Virág 'gyereketeto.hu' oldala, újabb nevén 'skillo.hu'. A végtelennél is több fejlesztő játék, ötlet, könyvek, segítségek... igazi aranybánya. Már tavaly is szemeztem vele, de akkor nem voltam elég elszánt, hogy belefogjunk a finommotorika fejlesztő tanfolyamba. De most! A tanfolyam 25 héten át tart, és otthon végezhető. Online kapunk minden instrukciót és nyomtatható kelléket, feladatot. Gyakorlatilag egy 25 héten át tartó nagy játék ez, ami remélhetőleg csodásan ügyes kis kezeket eredményez majd! Minden napra jut egy játék, ami kb 15 percet vesz igénybe. Nem jár különösebb nagy költséggel, egy szerény alapdíjat kell megfizetni, amiért cserébe heti adagokban kapjuk a feladatokat, ezen kívül szükséges egy nyomtató (vagy legalábbis lehetőség nyomtatásra) és teljesen banális, otthon is megtalálható eszközök, mint kupakok, fülpiszkáló, gyurma, gemkapocs, ragasztó... DE NEM ceruza! Ez nagyon fontos, a tanfolyam végig úgy fejleszti a gyerkőcök finommotorikus képességét, hogy ceruzát nem vesz a kezébe. Sőt, igazából ovis korban javasolt, amikor még megoldható a teljesen ceruza mentes élet, nekünk ez már elsőben ugye kizárt. De ettől függetlenül nagy reményekkel vágtam bele! Kb egy óra alatt egy csodás és izgalmas lapbookot (feladatos dossziét) raktam össze a leírás alapján, ez az első heti adat. Tegnap el is kezdtük! Gyerkőc borzalmasan fáradt volt, de amint meglátta a csomagot, látszott rajta az érdeklődés, hogy ez valami izgalmas új dolog... és simán lenyomta az első feladatot. Na jó, persze amikor elmeséltem, hogy ezt 25 héten át fogjuk játszani, és belátta, hogy azért lehet nem minden feladat lesz a komfortzónáján belül, azonnal alkudozni kezdett, hogy mi is jár ezért... :) Mármint a leendő szép írás, ügyes színezés és gombolás tudományán túl... Megalkudtunk. Mint mindig. :) 
A képen egy kis ízelítő az első heti csomagból. Izgatottan várom a jövő hetit is, nagyon igyekszem, hogy ne csússzunk meg, rajtunk ne múljon a siker! Tényleg szeretném ezt végig csinálni, és valamikor tavasszal arról beszámolni, hogy micsoda sikereket értünk el. Azért majd addig is adok helyzet jelentést, hogy hogyan is állunk... 

Szerintem ember nincs, aki komfortosan érzi magát egy fogorvosi vizsgálat során. Ha ehhez hozzávesszük, hogy bizonyos mentális állapotok és helyzetek esetén - kortól függetlenül - korlátozott az együttműködés, akkor gyakorlatilag lehetetlen elvégezni egy fogászati beavatkozást. Már pedig az autista kis szuperhősök éppen ebben a helyzetben vannak és bizony nekik is elromlik a foguk és adódhatnak ilyen gondjaik. Erre azonban manapság már van megoldás, az úgy nevezett SNI-s fogászat! Budapesten kettőről biztosan tudok, van a Bethesdában, illetve a Heim Pál Madarász utcai kórházában. (szívből remélem, hogy több helyen is van az országban) A lényeg, hogy együttműködésben korlátozott (Down-szindrómás, autista, értelmi fogyatékos, stb...) gyerekeket fogadnak és az igényeiknek megfelelően látják el őket. 

Eljutottunk oda Buksival, hogy bizony bejelentkeztünk a Madarász utcai rendelőbe. Ugyanis gyanúsan van néhány felületi lyuk, egy visszatérő ínygyulladás és egy letört-elhalt fog. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy korábban - tejfog kihúzás miatt - voltunk már a normál kerületi gyerekfogászaton, de eleinte sem ment egyszerűen, viszont az legutóbbi alkalommal konkrétan szájzárat kapott, még az ölemben fekve sem volt hajlandó még csak kinyitni sem a száját. Közölték, hogy nem együttműködő, viszlát! Szóval, ezek után jelentkeztünk ide. 
A kezdés egy picit nyűgös volt, ugyanis mint kiderült 30-60 perc csúszás mindig van, még a kért időpont ellenére is. Sebaj, azért ezt kibírtuk. Terv szerint első alkalommal hozzá sem érnek, csak megvizsgálja a doktornéni, aztán megbeszéljük mi a helyzet és hogyan tovább. Várakoztunk, bementünk. Viszonylag barátságos rendelő, sok díszítéssel, asszisztensen és a doktornőn is gyönyörű színes, virágos egyenruha. Én villámgyorsan elmondtam mit látok, és a lényeg az lenne, hogy nézze át alaposan, hogy kell-e tenni valamit. Doktornéni kellemes kedves stílussal elkezdett beszélni a megszeppent gyerekhez, de nem ment át a szirupos kedveskedésbe, amitől irtózik a gyerek is és én is. Néhány kérdés után - amire ugyan válasz nem jött - gyermek magától beugrott a székbe! Jó kezdet...  Aztán kb 4 percig le-fel lifteztek a vizsgálószékben, ezen együtt röhögött a gyerekkel a doktornéni. Aztán megmutatta az icipici szájzuhanyt, a tenyerébe spriccelt, a másik kezébe is, fújt bele levegőt is... Buksi teli szájjal nevetett. Kicsit még kapcsolgathatta a vizsgálószék nagy lámpáját, aztán jött a nagy kérdés, hogy esetleg bekukkanthatna-e a doktornéni a szájába. Mintha mi sem lenne természetesebb, gyermek hátradől és kitátotta a száját! Kezesbárány lett, és mindössze 10 perc RÁfigyelés kellett! Semmi varázslat. Doktornéni átnézte a fogait, sajnos van pár apró felületi lyuk, egy halott fog és egy, ami akut problémás. Itt egy gyulladás valahogy lefelé indult el, és ezért az ínyen volt egy visszatérő nagy gyulladt duzzanat. Doktornéni felvetette a kis páciensnek (fél szemmel kérdőn nézve rám), hogy mi lenne, ha egy jó erős zuhannyal kitisztítaná ezt a fogat, akkor az a gyulladás onnan ki tudna jönni és soha többé nem lenne ott a "pukli". Simán rábólintott. Úgy meglepődtem, hogy én sem ellenkeztem. És mire észhez tértem, a doktornéni már fúrta a gyerek fogát, aki tátott szájjal hagyta! Persze közben lyukat beszélt a hasába, viccelődőt meg minden... kb 1,5 perc alatt készen volt és mire eljutott oda, hogy tényleg kellemetlen lett volna és már majdnem lebiggyedt a szája a gyereknek, már készen is volt! Öblítés címen össze vissza lehetett köpködni a nagy tálba, ami a pillanatnyi "majdnemsírást" el is feledtette. Aztán jött a kosárból játék választás, meg a bátorság oklevél... :) Én meg csak büszkén, döbbenten és hálásan álltam ott. 
Úgy tudtam, hogy a vizsgálat után, ha van mit csinálni, akkor egy másik időpontban altatásban végzik el a beavatkozásokat. Őszintén szóval nem nagyon rajongtam az ötletért, de más megoldást én sem láttam. Eddig a pillanatig! Doktornénivel megbeszéltünk új időpontot, és a legfontosabbat, hogy pendriveon hozzuk a kedvenc mesét! Persze erről még diskurált 5 percet Buksival. Ugyanis a vizsgáló szék úgy van kialakítva, hogy a doktornő feje felett, a gyerkőccel szemben van egy állítható monitor ahol bizony legközelebb a kedvenc mesét fogja nézni, amíg remélhetőleg minnél több felületi kis lyuk kezelése megtörténik. 

A gyerkőc, akiről máshol lemondtak, mert ki sem nyitotta a száját, itt végig ült egy fúrást és tisztítást érzéstelenítés, minden nélkül. Ha szükséges, altatásban kezelik, ha nem akkor elegendő egy mesenézés közben. Illetve elegendő az, hogy RÁ figyelnek. Az egész vizsgálat addig tartott és úgy zajlott, amíg számára elviselhető volt. Ahogy jelezte, hogy ez már rossz, abbahagyták. Így lesz a legközelebbi alkalom is. Mi kellett ehhez? Nem kellett semmi extra felszerelés, tudás vagy varázspor... Annyi kellett, hogy a doktornő a kis betegére figyelt. Úgy igazán! Az Ő tempójában történt a vizsgálat, az Ő viselkedéséhez és igényéhez alkalmazkodott a felnőtt és nem várták el ezt fordítva. Ennyi a titok. Mindez plussz 10-12 perc volt mindössze. 
De a kapuban kifelé a 7 éves szuperhősöm közölte, hogy "mostantól csak ide akarok fogorvoshoz jönni"! 

Nem gondolom, hogy a gyerekeket távol kell tartani a számítógéptől vagy az ilyesféle játékoktól. Igen, nem mindig sikerül jól megtalálni az egyensúlyt, hogy mennyit is játszon a gyerek a tableten, de amíg mellette boldogan legozik, amíg a telken jön és almaszedő versenyt szervez magának és amíg esténként kizárólag könyvből olvasott mesével hajlandó lefeküdni, addig nincs baj. Sőt, sokszor magam is meglepődöm, hogy miket tölt le a tabletra a 7 éves... pl kezdő edző programot, amit otthon csináljunk együtt, vagy sok ezer képpontból álló képek színező programját, ahol pontonként alkot meg egy képet, van hogy napok alatt, vagy épp egy nagyon jó grafikával elkészített gyerek Bibliát, ami történetenként végigvezet egy virtuális térképen.... stb.
De tegnap, ezeken túl is, valami egészen új kapuk nyíltak meg a témában!

Egy Lego robot építő és programozó foglalkozáson voltunk. A gyermek mindössze egy óra alatt útmutató alapján összerakott egy lovat, a megfelelő alapzaton és egy számítógépes applikáción keresztül beprogramozta, hogy mikor indul, mikor áll meg, milyen gyorsan vágtat és milyen hangot adjon közben! Azt a fajta csillogószemű, boldog alkotást, amikor egy egy fázis közben felpillant, hogy "ugye látod, anya?!"... nem is tudom mikor láttam ilyennek!
És közben mi is történt? Nagyon komoly finommotorikus fejlesztés, hiszen a legkisebb elemek összeillesztését is meg kellett oldania. Koncentráció és türelem, hiszen a végén a lovacska csak akkor vágtat gombnyomásra, ha a teljes folyamatot hibátlanul végig csinálja lépésről, lépésre. Csodálattal figyeltem az együttműködését... egy cuki 5 éves kislánnyal kellett ugyanis együtt dolgozni. Mindkettőnek külön készlet legoból kellett építeni, de egy számítógépről nézték az útmutatót, mindig egy lépést egyszerre. Tehát, csak akkor haladhattak tovább, ha mindketten készen voltak adott feladattal. Egy csoda volt látni, ahogy - ugyan nem szólt egy szót sem a kis partneréhez - de minden lépésnél fél szemmel odakukkantott, hogy elkészült-e, és csak akkor váltott a következő képre, ha a kislány is készen volt.
Tökéletes felállás! Együtt is kell működni, de ha nem akar, akár beszélgetés nélkül, és csak egy emberrel, max kettő, nem mindjárt egy 15 fős csoporttal. Koncentráció, képzelet, algoritmikus gondolkozás, együttműködés, és mindezt egy igazán 21.századi, előremutató tevékenység keretében. Mindehhez egy végtelenül nyitott, türelmes és kedves támogató csapat, akik minden mozzanatukat figyelték, éppen csak annyit és ott segítettek, amennyi a továbbhaladáshoz szükséges volt, de nem elvéve a küzdelem és az alkotás sikerélményét. Finoman és emészthetően belecsempészve közben a fizikáját, hogy mitől is mozog az a lovacska, mit hajt meg a picike motor és egyébként hogyan is működik ez az egész programozás. 
Az anyai szívem persze elkalandozik, azonnal láttam magam előtt, ahogy a gyermek végig járja a létező összes programot (tanfolyamot), a kezdő lego robot építéstől, az egészen magas szintű programozásig, robotikáig, applikáció fejlesztésig és máris a mérnöki tudással rendelkező robotikánál vagyunk. Egy tökéletesen neki való lehetőséggel, ahol elképesztő dolgokat alkothat, ha akar egyedül, vagy csak épp annyi csapatmunkával, ami jól esik. Ennyire persze ne rohanjunk előre, de egy biztos. Ma este beiratkoztunk a következő induló foglalkozásra! Gyerek boldog, és én is, mert valami egészen csodálatos dolgot találtunk!

Egy gondolatot az is megér, hogyan is találtunk erre a foglalkozásra! Zente nevét talán már mindenki ismeri kis hazánkban... A kisfiú, akinek összegyűjtöttük a világ legdrágább gyógyszerének az árát. Igen, összegyűjtöttük, hiszen én is beleszálltam a magam kis módján. Méghozzá úgy, hogy csatlakoztam a facebookon a "Civil Jótékonysági licit" nevű csoporthoz. Elképesztő ami itt történik! Több mint 50e tag, akik azért vannak itt, mert segíteni szeretnének. Nem csupán azzal, hogy elutalnak pár ezer forintot, hanem valami sokkal izgalmasabb módon. Bárki felajánlhat valamit, amire licitálni lehet. A licit zárása után, a nyertes összeget pedig nem az eladónak, hanem az előre meghatározott beteg gyerkőcnek (vagy alapítványának) kell utalni. Az utalás igazolása után, pedig átvehető a megvásárolt termék. Vagy szolgáltatás... ugyanis, én például ezen az oldalon akadtam rá a fenti robotika foglalkozásra (köszönet a Dr.Code csapatnak!)! Ezzel hozzájárulva egy apróság gyógyulásához és egyszerre új célokat találva a kisfiamnak! 

Néha úgy érzem, nagyon nehéz bátornak lenni. Nagyon nehéz eldönteni, hogy most épp túlzásba esek, vagy jót teszek neki? De mindig bebizonyítja, hogy legyek csak bátor! Olyanokra képesek ezek a gyerekek, amiket el sem tudunk képzelni! Próbáljatok ki minnél több újdonságot! Engem ma újra lenyűgözött a kölyök... :)
Mai két elhatározás: 1, beiratkoztunk, elindultunk a programozás útján; 2, idén megpróbálok minnél több ajándékot a Civil Jótékonysági licit oldalon beszerezni karácsonyra. A könyvtől a gyerekjátékig, az ékszertől a fogszabályzóig minden van! Ha már úgyis elköltöm azt a pénzt, legyen duplán értelme! 

Üdv, a 21.században!

Szerencsés esetben a fejlesztési lehetőségek széles palettája áll a szülők rendelkezésére. A rideg valóság, hogy mind helyszíni elérhetőségben, mind anyagi korlátok miatt, sokszor információ hiányában azért nem ennyire jó a helyzet. Azonban, ha bárkinek elérhető, szeretném ezúton - kiegészítő terápiaként - ajánlani az állat asszisztált fejlesztéseket! Volt alkalmunk rövidebb, hosszabb távon terápiás lovaglásra járni, illetve kutya-terápián részt venni. Mindkettő nagyon jó volt, a kisfiam nagyon szerette és látványos hatásait azóta is élvezzük! Hogyan is néz ki egy ilyen?

Terápiás lovaglás

- Mi a lovasterápia? Ez egy gyűjtő fogalom, magába foglal többféle foglalkozást, ilyen a hippoterápia, a gyógypedagógiai lovaglás/lovastorna és a lovas pszichoterápia. A célja az, hogy a ló és a lovaglás hatásait használjuk fel valamilyen sérülés, fogyatékosság kapcsán a gyógyulási folyamatban, vagy a különböző képességek, készségek fejlesztésében. A foglalkozások többnyire egyéni, de lehetnek csoportos foglalkozások. 

- Kinek javasolt? Tanulási nehézségek esetén, értelmi fogyatékos, vagy más fejlődési zavarral élő gyermeknél, valamilyen részképesség zavarnál, látás- vagy hallássérült esetén, hiperaktivitás, figyelemzavar, autizmus esetén, bizonyos esetekben mozgássérülteknél is jótékony hatású lehet.

- Terápia hatásai: Végtelen sok pozitív hatása van, ezek közül néhány fontosabb... segít a testséma fejlődésében, az egyensúly és koordináció javításában. Fejleszti a figyelmet, koncentrációt, önbizalmat, az összetett feladatok kapcsán a kombinációs készséget. Szociális szempontból segíti a kapcsolatfelvételt, a kommunikációs és interakciós képességek javulását, érzelmi funkciók fejlődését. 

- Ki vezeti a terápiát? Elsősorban szakképzett gyógytornászok (szomatopedagógusok), lovasterapeuták. Persze van ahol nincs végzett gyógypedagógus, de ettől még nagyszerű lovasterapeuta lehet. 

- Árak... Ez rettentő változó! Amikor keresgéltem, találtam 20 perces foglalkozást 15.000 ft-ért és 40 percest 2.500 ft-ért. Biztos a csillagászati összegért annak megfelelő szolgáltatást is kapunk, de ennél sokkal jobb áron is lehet találni nagyszerű helyeket. Érdemes körülnézni, szerintem az igazság (elérhető és hasznos is) valahol a kettő között van. 

És akkor a személyes tapasztalatok... A kisfiam kb 3,5 éves volt, amikor először lovardába mentünk terápiás lovaglásra. Sok gyerekkel ellentétben, neki nem voltak félelmei a lovakkal szemben, le volt nyűgözve tőlük! Az első lovacska akivel sokáig ment, Szofi. Egy nem túl nagy termetű, kedves fiatal ló, végtelen türelemmel. A foglalkozások alkalmával nem használtak nyerget, hanem csak egy kapaszkodó hám és egy pokróc volt a lovon. Eleinte a kapcsolat és a biztonság kialakítása volt a cél és a fiam esetében az egyensúly érzék fejlesztése, mert ezzel bizony cudarul állt. A foglalkozások közben folyamatosan sétáltak és különböző feladatokat kellett megcsinálni. Ráfeküdni a lóra, megsimogatni, hátradőlni, aztán később megfordulni, vagy keresztben ráfeküdni... egészen odáig, hogy kb egy év múlva a sétáló lovon felállt egyedül! Meg mondókázva tűzött virágokat a ló sörényébe menet közben. Sok feladat volt a jobb-bal tanulására, összehangolására is. Imádta, szerette, alig várta, hogy menjünk és a fél órás foglalkozás úgy röppent el, mintha pár perc lett volna. Mondjuk a végén mindig nagyon kimerült volt, de ez egy egészséges fáradtság. Neki nagyon sokat segített a mozgáskoordinációban, sokat javult az egyensúlya és minden foglalkozás után látványosan nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb volt. Jó ideig váltásban voltunk egy hasonló korú kisfiúval, aki nem beszélő auti volt, ez semmi gondot nem okozott, nagyon szerette a foglalkozásokat. De rendszeresen volt olyan gyerkőc is, aki rettegett a lovaktól, vele nagyon szép lassan kezdték, először csak nézegette őket a karám széléről, aztán megsimogatta, aztán csak egyhelyben állva ült rajta.. szép fokozatosan. Szóval, csak bátran!
Mi két helyre jártunk, több mint egy évig, hetente kétszer a csobánkai lovardába. A foglalkozást többnyire ez irányban képzett személy tartotta, kevés kivétellel. A foglalkozások változatosak és nagyon jópofák voltak, sokat tanult, sokat fejlődött és sokkal bátrabb lett idővel! Nem ez a fő profiljuk, ez talán látszik is, de alapvetően rendben van. Néha kicsit várni kellett, jellemzően elég sok lovas van. 20 perces foglalkozás 2.500 ft.
Ezt követően a 17.kerületben, a Naplás tóhoz közeli lovardába jártunk még egy fél évet, hetente egyszer. Kicsit más jellegű volt, nem egyéni foglalkozás, hanem csoportos és kevésbé mozgalmas órák. Itt nagyobb hangsúly volt a gyerek és a ló szoros kapcsolatán, többnyire olyan fekvős, érintős, simogatós feladat van, ahol a közvetlen kontakt a lényeg. Szervezésben profik, késés, csúszás sose volt. A foglalkozást itt sem feltétlen szakirányú végzettségű gyógypedagógus végezte, de nem is hiányzott, jó volt így. Egy foglalkozás itt 30 perc és 3.500 ft. 
Akinek elérhető, jó szívvel ajánlom mindkettőt, de nézzetek körül, sok helyen van, érdemes kipróbálni!