Minden család életében nagyon nehéz kérdés az óvoda/iskola keresés autista gyermekének. Vannak egyértelmű helyzetek, amikor szegregált gyógypedagógia csoport jöhet csak szóba, illetve a másik véglet, amikor kisebb megsegítéssel a gyerek jól tud működni és beilleszkedni egy átlagos csoportba. De az érintett családok nagyon jelentős hányada bizony a kettő között van! És nekik ott a dilemma, hogy mikor tesznek jót a gyermekükkel, ha integrált vagy szegregált óvodai csoportba viszik?

Szeretném megosztani az elmúlt 2 év tapasztalatát és eredményét ezzel kapcsoltban.
Különösen fontos, hogy ez az egyéni tapasztalatunk! Általánosítható az, hogy a vizuális eszközök segítik az autistákat vagy hogy valamilyen kommunikációs zavarral küzdenek. De hogy az integrált vagy a szegregált intézmény a megfelelő, az nem! Millió dologtól függ, a gyermek állapotától, képességétől, az óvodai lehetőségektől, a szakemberek számától, a rendelkezésre álló fejlesztési lehetőségektől, stb, stb…

A kisfiam most 7 éves, jó képességű autista (Aspergeres, átlag feletti iq-val). 1 éves korától járt sima önkormányzati bölcsibe, ott nem volt semmi gond. 3 évesen kezdte az ovit, normál csoportban. Akkor jöttek a gondok, 1 évre rá kaptunk diagnózist, amivel egyidőben az addigi körzetes oviból el is tanácsoltak minket (alapító okirat szerint nem integrálnak autista gyermeket). Sajnos a rendszer lassúsága miatt eltelt majd egy év, és csak 5 évesen került sor az óvoda váltásra. Na de hova?

A gyermekpszichológus szerint kimondottan integrált csoport javasolt, így a szakértői bizottság is ezt írta az SNI papírunkra. A diagnózis után fejvesztve kezdtem óvodát keresni. A kerület (és a szomszédos kerületek) összes létező óvodájával kapcsolatba kerültem valamilyen módon. A keresés 0. lépése volt, hogy letöltöttem az adott ovik alapító okiratát és megnéztem, hogy autista gyereket integrálnak-e. Mert ugye egy dolog, hogy SNI-s gyereket integráló ovi, na de nem mindegy milyen SNI… mostanra az alapító okiratokban már konkrét típusok vannak, hogy autistát, adhd-st, beszédfogyatékost, vagy milyen gyermeket fogadnak. Ennek az a lényege, hogy – jobb esetben - olyan típusú utazó gyógypedagógust küldenek az intézménybe, aki ért is az ott lévő gyerekekhez.
A keresés részleteitől megkímélek mindenkit, számtalan elutasítás, várólisták, stb.. Végül a kerületben sikerült egy oviba helyet találni, egy különleges ovis csoportba. Első évben mikor ott kezdtünk még csak „SNI-s” csoport volt, 11 gyerek, mindenfélék, azt hiszem csak 1-2 gyerkőc nem volt SNI-s. (egyébként egy 8 csoportos nagy óvoda, melyből kettő „különleges” csoport volt) Nagyon jól ment az első év, volt gyermekpszichológus az oviban, aki kérésemre foglalkozott a kisfiammal, volt auti spec gyógypedagógus, szépen felépített fejlesztés. Nem túl nagy óraszámban, de a kis létszám, meg az általam kiegészített fejlesztések nagyon jó hatással voltak a fiamra. Az első ott töltött évet úgy zártuk, hogy terv szerint ősszel úgy indul majd a csoport, hogy „feltöltik” átlagos gyerekekkel, megvalósítva ezzel a valódi integrálást. Izgatottan vártuk. Aztán szeptemberben jött a hidegzuhany, hogy kicsit változott a terv… és szegregált auti csoport lett belőle, 7 gyerekkel. Mondanom sem kell, kiakadtam, kétségbeestem, rettegtem, hogy most mi lesz?! De akkor már ez volt, szeptemberben egy auti gyerekkel esélytelen másik ovit keresni. OK, lássuk mi lesz belőle. (ne felejtsük el, szakértő szerint kimondottan integrált csoportot javasoltak a fiamnak)
Teljes fordulat, nagyon tudatos, nagyon felépített élet kezdődött az oviban szeptembertől. Képes napirend, egy idő után már gyerekenként saját, mindenhol vizuális megsegítés (szabályokra, kézmosásra, stb…). Napi szintű gyógypedagógus jelenlét és foglalkozás, napi üzenőfüzetben tájékoztatás és konzultáció egyénenként. Az év második felében képes naplót vezettünk minden nap, ami alapján már simán elmesélte a fiam, hogy mi történt például a hétvégén. (ez korábban kizárt volt) Célzott foglalkozás mindenkinél, amire szükség volt. Akinek szükséges, volt pszichológus, logopédus. Külön tanulósarkot csináltak azoknak a gyereknek, akik mennek suliba, hogy erre felkészítést tartsanak. Természetesen plusz ped.asszisztens. Első ott töltött évünkben is már nagyon jó volt a csoport, szuper óvónénik és jó utazó gyógypedagógus, de idén, a leírt, szisztematikus auti-környezettel valami csodát tettek! A fiam olyan szinten kezdett megnyílni, barátkozni, fejlődni, hogy csak kapkodom a fejem. Lett egy olyan barátja, akihez már elmentünk és mi is meghívtuk (korábban ez kizárt volt, nem is játszott kb senkivel). 6 éves koráig szinte soha nem rajzolt, nem színezett. Most fest, kezd rajzolni, vasalós gyöngyöket rak ki esténként… Minden felmérésen 150%-ot teljesít, közösségi programra tudunk járni, ha nem is mindegyik jön be. :) Ami a szakszolgálatnál tavaly nehezen ment a felmérésen (beszédértés), most annyira jó lett, hogy azt mondták kb 10 éves szintnek megfelelő tesztet lenyomta hibátlanul. És életében először részt vett az anyák napi ünnepségen és a ballagáson. Sőt, csodásan szerepelt! :) (részemről sírás, könnyek lenyelése, egy csoda volt!)

Tudom, sok a történetünkben a gondviselés (jó képességű gyerek, szuper ovi, stb). DE! Még ha csak fele ennyi segítséget kaptunk volna az oviban, akkor is ezerszer többet ért ez az év, illetve összesen 2 év, mint ha egy 18-20 fős integrált csoportban lett volna, heti 2-3-szor fél óra fejlesztéssel, ahol minden energiáját az emészti fel, hogy elviselje a létszámot és az azzal járó nehézségeket. Ahol a legjobb szándék mellett is lehet, hogy az ovonéninek fogalma sincs mi fán terem az autizmus, vagy ha van is, másik 19 gyerek mellett nem tud foglalkozni az egy kis különccel. Itt az egész napjuk egy szisztematikus rendszerben zajlott, mint egy egész napos fejlesztés, ami meg is látszik! És amit egy közösségben meg kell tanulni? Azt itt, ebben a pici közösségben is megtanulják. (közös evés, közös játék, egymás tolerálása, stb…)

Óriási dilemma volt annak idején, hogy mivel teszek jót a gyerekemnek. És tudom, hogy sokaknak az. Így utólag ez volt a világ legjobb döntése, hogy itt maradtunk! Óriási hálám az ovis csapatnak, mert szuperek. És ha újra dönteni kéne, nem vacilálnék, a „tömény” fejlesztésű szegregáltat választanám, nem a „semmilyen”, de integráltat.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek ez lenne a jó döntés. De vizsgáljuk meg a lehetőségeket amennyire csak lehet és ne utasítsuk el kapásból a speciális csoportot, ne féljünk tőle! Lehet hogy sokkal jobbat teszünk vele, mint ha mindenképp az átlagos közegbe akarjuk beerőszakolni a különleges gyerkőcünket.
Azóta elkezdtük a sulit! Még csak egy hetes tapasztalat, de jó lesz… nem minden indul könnyen, de egyszerűen bele kell jönni. :)