2019.12.27. Különös nap ez a mai. Éppen 100 évvel ezelőtt, 1919.12.27.-én született a nagymamám. Ma lenne a 100.születésnapja. 
Az utolsó időszakban hosszan volt kórházba. Igyekeztem többé kevésbé rendszeresen bejárni hozzá. Ott közöltem annak idején azt is, hogy kisbabám lesz. Mai eszemmel, túl sok-sok megdöbbentően korlátolt véleménnyel a hátam mögött, lenyűgöző az a fajta elfogadás, amit tanúsított. Hiszen egyedül éltem akkor is és azóta is. Nem kérdezett többet mint kell, nem firtatta. Csak amikor mentem hozzá, mindig két kézzel megfogta a hasam és örült nekünk. Örült a dédunokájának. Pedig akkor is túl volt már a 90-en... 
Aztán megszületett a kisfiam. Sajnos a kórház kevéssé volt alkalmas arra, hogy pici babát vigyek be, ezért szükség volt némi szervezésre, de sikerült... az utolsó hónapokban még létrejött a Nagy Találkozás! Köntösbe, dupla takaróban egy kerekesszékben kísérték le a nagyim a kórház udvarára, ahol mi vártuk a babakocsiban csucsukáló dédunokával. Emlékszem az első emeleti folyosó ablakaiban, amik az udvarra néztek, lógott az összes szolgálatban lévő ápoló, és lesték a Nagy Találkozást. Nagyim akkor már nagyon nehezen és keveset beszélt. Hosszan nézte a dédunokáját a babakocsiban. Annyit mondott csak, hogy "nagyon szép", "szebb, mint a fényképen!". Valahogy mindig egyszerre megható és vicces nekem ez a mondat... :)
Picit bánom, hogy annyira belefeledkeztünk a pillanatba, hogy nem jutott eszembe, hogy lefotózzam a nagyim és a kisfiam egyetlen találkozását, mindketten a maguk "járgányában", a köztük lévő 93 év korkülönbséggel. Így Buksinak már nem tudok vizuális emléket adni erről. Nekem meg igazából nem is kell, hiszen ez egy felejthetetlen pillanat volt. Egy nagyon klassz utolsó emlék.