Talán nem vagyok egyedül, mint elsős gyerek anyukája, aki valami őrült izgalommal vártam, hogy a gyermek haza hozza élete első iskolai bizonyítványát. Nagy pillanat ez. Legalábbis úgy csinálunk. Közben meg semmi sem történt, csak eltelt néhány hónap az életünkből. Éppen ezért - minden vágyam ellenére - megpróbáltam nem úgy kezelni azt a pici A5-ös méretű tájékoztató füzetet, mintha valami varázslatos könyv lenne, amit ha kinyitunk, minimum egy szivárványos csillámpóni ugrik ki belőle. Ha valami csodálatosan szuperjó van benne, akkor a gyerek azt hiszi, hogy valami lehetetlen varázslatot vitt véghez. Ha meg valami csúnyaság, akkor összezuhan vagy ki tudja. Szóval maradjunk higgadtak. És lássuk mi is volt a kis füzetben...

Első osztály lévén, természetesen szöveges értékelés. Iskolás gyermekkel korábban még nem rendelkezőként, őszintén rácsodálkoztam, hogy mennyire részletes értékelés. Minden tantárgy kiértékelve 6-8 szempont szerint, ugyanígy a magatartás, szorgalom, társas kapcsolatok, készségek...
És meg kell mondjam, ez a legeslegjobb bizonyítvány, amit csak elképzelhetek! Nem azért, mert minden maximális, jó és hibátlan benne. Messze nem. Hanem azért, mert tökéletesen tükrözi a gyerekem képességeit, készségeit, ahogyan elkezdett tanulni az elmúlt fél évben, ahogy halad és ahogy teljesít. Sok mindenben jól, van ahol van mit fejlődni. Kiemel minden apró részletet amiben ügyes, amiben fejlődött és megmutatja miben kell még fejlődni és hol van még mit gyakorolni. És ebből tudom, hogy jó helyen van! Jó iskolában, jó tanító nénivel! Megfelelően egyénileg, differenciáltan látják, figyelik és segítik. És ebből mi látszik a gyereken? Hogy szeret iskolába járni, hogy szeret tanulni! Hogy lelkes a feladatokat illetően, hogy komolyan veszi és óriási kötelességtudata van. Egyszerűen akarja. Nincs ennél nagyobb boldogság. Soha egyetlen, picivel tökéletesebb bizonyítvány sem fog boldoggá tenni, ha mindez csorbát szenved.

Itt ez a 7 és fél éves gyerek, aki meg akar felelni. Mindig is meg akart, hála az égnek, ez már oviban is erős volt benne. De az, hogy (és mostantól kezdve idézek) felnőttekkel és társaival is együttműködő, tanórán aktív, érdeklődő, szövegértése megfelelő, betűismerete biztos, megfigyelései pontosak és tele van ötletekkel, csak hogy néhányat kiemeljek, az valami egészen csodás. Természetesen van ami fejlesztésre szorul, amin még dolgozni kell. Azon vagyunk. És ha mindez eredményes lesz, örülünk majd és ha nem annyira, akkor tovább dolgozunk rajta. Más út nincs... :)
És hol tartunk most fél év után - anya boldogságán kívül - konkrétan? Egy gyerkőcnél, akit augusztusban még teljesen hidegen hagytak a betűk, most pedig szépen lassan, de bármit elolvas, utcán, boltban, tv-ben. Egy gyerkőcnél, aki eddig is igényelte, hogy este könyvből olvassunk lefekvéskor, de mostanra függősége van a könyvtári könyvekkel, a sorra rendelt gyerek regényekkel. Aki karácsonykor színpadon szerepelt az iskolai műsorban. Aki a féléves témazáró felmérőket 89%-os átlaggal írta meg. 

Felolvastam neki a teljes bizonyítványt (na jó, 1-2 sort elcsaltam vagy átfogalmaztam). Megbeszéltük, hogy mi mit jelent és miért azt jelölte be a tanító néni. Aztán elmondtam neki, hogy végtelenül büszke vagyok rá és hogy amit csinál az úgy tökéletes ahogy van, így csinálja a jövőben is. Aztán eltettem a bizonyítványt. Holnap ugyanolyan sulinap lesz, mint ma volt, vagy tegnap.
Nem tudom mennyire lesz nehezebb a bizonyítványban a gyereket meglátni, majd ha egy egy tárgy mellett csak egy osztályzat lesz és nem egy részletes értékelés. De azon leszek, hogy soha ne csak egy számot lássak majd. Mert ez sokkal több ennél. Benne van az összes próbálkozás, az összes sikere, kudarca, az újdonságokra való rácsodálkozása és minden apró kis lépés, amit biztatással, támogatással és egy kis segítséggel el tudott érni. 
Dicsérjétek meg a gyerekeket, bármit is visznek haza. Ha nem a legszebb, akkor is. Egészen biztos nem direkt olyan amilyen. A negatívabb értékelések nem hibák! Lehetőségek, ami legközelebb majd jobb lesz. Magam részéről szívből gratulálok minden elsősnek, bárhova is jár suliba és bármilyen bizonyítványt vitt is haza. Azt a váltást megélni, amit az iskola jelent az óvoda után, már önmagában is óriási teljesítményként kell értékelni. Ha pedig még valamilyen "szupererő" is színesíti az életüket, akkor különösen!