Pontosítanám is rögtön a címet. Buksi tanul korcsolyázni... Anya már egyszer megtanult gyerekkorában, de az elmúlt 25 évben annyira elment minden bátorsága, hogy még nem mert újra jégre lépni. De alkudozom magammal, hogy legyek bátor, hiszen úgy tűnik egy szuper programot találtunk, amit együtt is élvezhetnénk a kis szuperhősömmel. No, de vissza a gyerkőchöz...

Ősszel még eszembe sem jutott, hogy nem sokkal később korcsolyázni fog a fiam. Úgy kezdődött, hogy a suli ahova jár, rendszeres heti korcsolyázást szervezett az elsősöknek is. Őszinte leszek, nem mertem elengedni. Ismerem a fiam. Több évnyi TSMT, lovasterápia, úszás van mögöttünk. Az egykor totál hipotón kisfiú mára jó nagyocska lett, viszont nagyon sokat fejlődött. Már nem esik el minden harmadik lépésnél a saját lábában, már létezik az egyensúlyérzéke, sőt, szédül is! (5 éves koráig ugyanis nem szédült) Szóval messziről indultunk, ami a mozgáskoordinációt illeti, de sok eredményt értünk el. Ettől függetlenül belegondoltam, hogy vajon egy jégen korcsolyában mit művelne és rögtön felrémlett bennem az elmúlt másfél évben elszenvedett kéz-törés, láb-törés. Majd átgondoltam, hogy hogy fog felvenni egy korcsolyát, kesztyű, amikor nem tud cipőt fűzni és nem tud egyedül felvenni egy 5 ujjas kesztyűt. Arról nem is beszélve, hogy vajon hány dolgot veszítene el útközben a Városligettől a suliig.... Így hát úgy döntöttem, most elsőben nem merem még elengedni, talán jövőre. De addig se érje hátrány, hát akkor keresek egy neki való korcsolya oktatást, ahol a logisztikában, öltözésben és egyebekben tudom segíteni. 

Ezek után találtam - egy ismerős javaslatára - az Engi korisulira! Az oktatási helyszín tökéletes, a Pólus Centerben, hozzánk nagyon közel. Az időpontok szimpatikusak, van hétköznap délutáni és szombat reggeli, mikor hogy sikerül. A korisuli vezetője pedig Engi Klára, többszörös jégtánc olimpikon! Kívánhatnánk ennél szebbet, jobbat?! Ráadásul Klárival volt már egy kis előéletünk, hiszen a kisfiam 1 évesen Klári akkori családi napközijében kezdte bölcsis pályafutását. :) 
Rövid egyeztetés, menjünk kipróbálni. Elmentünk, az eredmény pedig döbbenetes volt. Gyakorlatilag szerelem első látásra! Őszinte leszek, az előzmények tükrében én kb azt vártam, hogy felállni nem fog a gyerek, és örülök, ha nem töri magát össze-vissza. Aztán majd pár hónap múlva talán talpon marad. De újra bebizonyította, hogy rettentően alábecsülöm néha, és megfeledkezem arról, hogy egy szuperhős bizony máshogy működik....
Persze első 1-2 alkalommal viszonylag sokat esett, de sebaj, egészen jól viselte. Most hétvégén voltunk 9.alkalommal és ennyi elegendő volt ahhoz, hogy ezen a foglalkozáson egyetlen egyszer sem esett el!

Hogyan is néz ki egy ilyen óra? A jégpályán különböző csoportokba vannak a gyerekek, aszerint mennyire megy jól a kori, jellemzően 3 csoport van. A kezdő csoportban különböző méretű bóják segítik a kicsiket, ebbe kapaszkodva próbálkoznak. Minden csoportban - gyerekszámtól függően - 1-2 oktató van. A legelején megtanultak esni. Ez nagyon fontos. Minimalizálva ezzel a sérüléseket. Meg persze meg kell tanulni felállni. Nem kis kihívás! Az oktatás játékos, kisebb labdákkal, műanyag eszközökkel kiegészítve. Ami nekem nagyon tetszett, hogy alapvető fontosságú, hogy a jéggel megismerkedjenek a gyerekek. Négykézláb kúsznak-másznak, körbeülnek, megfogják, megdörzsölik... megismerik, hogy ne féljenek tőle. 
Első órán amin voltunk, elég sok kezdő gyerek volt. A kezdő csoportot Klári vezeti, de mivel sok volt a gyerkőc, kiegészült egy oktatóval a csapat. Mint kiderült, a másik oktató végzett gyógypedagógus, tsmt terapeuta, úgy egyébként. Az én kis mackóm kicsit kilógott a sorból a kb 150 cm-es termetével, a jellemzően számára derékig érő kislányok között. Az első mozzanatoknál több segítségre is volt szüksége. De megkapta! Gyakorlatilag kisajátította a másik oktatót, aki folyamatosan segített neki. Kedvesen, türelmesen. 

Néhány alkalom után már nem is volt szükség a bójára, és átkerült a következő csapatba. És bizony jöttek a sikerélmények! Egyre kevesebb esés, már tud hátrafelé haladni, bójákat kerülgetni, páros feladatokat megcsinálni. Ezen felindulva karácsony előtt el is mentünk saját korcsolyát venni, hogy ne kelljen a kölcsönző változó kínálatára hagyatkozni. Kapott egy gyönyörű - kimondottan pasis - fekete, klasszikus műkorcsolyát. (Nem, nem hoki korit, nem műanyagot és nem állítható. Kláriék véleményét kikérve, ezektől ha lehet tartózkodjunk ha a korcsolyázás megtanulása a cél.)

És miért is jó a korcsolya? Egyrészt korcsolyázni tök jó. Nem kell ezt túlragozni. De azért ha egy kicsit mégis... remek sport, és mivel elérhető fedett pálya van a közelben egész évben, így nem csupán szezonális, hanem állandó programként tervezhető. A helyes és gondtalan korcsolyázáshoz meg kell tanulni a megfelelő tartást, ami fejleszti, erősíti az izomzatot. Tökéletesen fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyt.
De nem csak ezt... autizmusban érintett szülőknek biztosan ismerős a szituáció, amikor valahogy bevonzod a másik hasonló cipőben járó szülőket egy nagyobb társaságból. Mintha valami világító kék auránk lenne, amit könnyű kiszúrni. Pedig nincs. (remélem...) Itt is ez történt 4. vagy 5. alkalommal voltunk, amikor a pálya körül várakozó anyukák beszélgetéséből pikk pakk kiderült, hogy 3 auti gyerkőc is jár ide korizni. Volt kisfiú, aki sírva lépett először a jégre, rettegett az egésztől. De itt jó helyen vannak! Klári és minden oktatója olyan végtelen türelemmel, kedvességgel kezelnek minden gyerkőcöt, hogy még a legkétségbeesettebb kisfiú is fülig érő szájjal próbálkozott fél óra után. A kisfiam persze hamar párba került egy hasonló kis csodabogárral (már amikor egy órára tudunk menni). És meg kell mondjam, óriásiak együtt. Nem beszélgetnek, sem egymással, sem mással. De kézenfogva, nevetgélve, egymást kiegyensúlyozva dolgoztak együtt! Csodásak. 

Úgyhogy ha bárki gondolkozik, én szívből javaslom, legyen bátor! Persze erre is igaz, hogy kell egy olyan helyet találni, ahol a gyerekeket differenciáltan kezelik, inkluzív szemlélettel állnak mindenki felé és a legnagyobb szeretettel és odaadással oktatják őket. Nekünk sikerült. És ha végre anya is rávenné magát, hogy újra jégre lépjen, akkor azt hiszem adott egy szuper közös sport! :)